2018. jan 24.

A nőknek néha pénisze van

írta: Majaskovics
A nőknek néha pénisze van

2018.01.19: a Jurányi Ház és a Dumaszínház bemutatója, a Dekk Színház legfrissebb darabja, "A politikusok lelkivilágának" dátuma. A politikusoknak van lelke? Éreznek lelkiismeretet? Van magánéletük? Hogyan tudnak néhanap tükörbe nézni? Milyen világ ez tulajdonképpen, és mit gondolnak róla a hétköznapi emberek?
Kritika következik.

banki_2568.jpg

Meditációval kezdődik, majd híradói adásba álcázott hangfelvételen kérnek bocsánatot, hogy a meghirdetett idő helyett csak 70 perc készült el, de majd a választásig pótolják, és amúgy az ingyen pezsgő csak lekenyerezés volt nekünk, nézőknek. Nevetsz, mert nevetned kell, mert érzed a jóleső iróniát az egészben, és igen, valahogy az egész előadást körbe lengi valami derűs irónia.

Aztán a meditálás átvált hirtelen egy családi életé: megtudhatjuk, hogy a szülők mit gondolnak arról, ha a kisfiúk beközli a játszótéren, hogy ő politikus szeretne majd lenni, ha nagy lesz. Pofonokat osztogatnak, és nem hiszik el a balszerencséjüket. A kisfiú jövőbeli programtervére meg az apa csak annyit mondd, hogy mindenki így kezdi, ez már a behízelgő program, és hazudik. Úgy reagál valójában, ahogy mi reagálunk a valóságban a kormány-, vagy éppen nem kormánypárti propagandákra és választási kampányokra. Nem hisszük már el, amit mondanak, s már lassan ott tartunk, hogy azt is gyanúsan fogadjuk, amit megcsinálnak, mert az van bennünk, hogy biztos van valami hátsó szándékuk a politikusoknak azért, mert egyszer jót cselekednek. A DEKK kicsit ránk épített: amit lát a valóéletben, hogy Ők, akik hatalmon vannak hogyan viselkednek, és hogy mi, akik ki vagyunk nekik szolgáltatva, hogyan viseljük ezt el: nyíltan a világban, és otthon a négy fal között. Nem csak a politikusok lelkivilágát mutatják be, hanem minket is, a politikusokat körbevevő embereket, mert nem, nem létezünk egymás nélkül. Se a politikus az emberek nélkül, se az emberek a politikusok nélkül. Így most úgy hangzik, mintha a politikában élő személy nem lenne ember, pedig ez nem igaz; külön állatfaj lenne? Talán egy picivel biztosan. Azokat kell megtennie, amit mi talán nem tudnánk. De ha sokat vagy az emberek közt, ha túl sokat kell a középpontban lenned, lesz egy pont, mikor nem fogsz sehová sem tartozni: se magadhoz, se a magánéletedbe, se a többiekhez, és akkor az egész egy skizofrén-állapothoz hasonlít. El kell vesztened magad, hogy megtaláljanak, vagy maradj önmagad, hogy mindenhol idegen legyél? Hisz, ha túlságosan önmagad vagy a saját mércéd szerint, akkor a párt tagjai egy idővel azt fogják rád mondani, hogy félre siklottál, hogy már nem követted azt az eszmét, amivel elindultatok. És lehet, hogy a nép azt mondja, hogy végre egy őszintének látszó önazonosnak tűnő ember, de mégis ott bujkál a kis ördög, és felhúzott szemöldökkel fogadjuk, hogyha a párton belül sem találják meg az összhangot, akkor hogyan tennék jóbbá az országunkat együtt? Patt-helyzet, patt-helyzetek, soha senkinek nem jó semmi és nem tudsz mindenkinek ugyanúgy megfelelni, ezt mi kisemberek is tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, a politikában dolgozók és élőkre ez hatványosan igaz. Nem tudsz mindenkinek megfelelni, ha pedig törekszel rá, előbb-utóbb becsavarodsz, de elveszted azt, aki vagy, mert felépítettél egy másik énképet.

hay_politikusok_2570.jpg

Ebben a világban a nőknek is pénisze van, a politikusnak pedig a szíve helyén egy üszkös, tüskés, fekete lyuk van. Amikor megkérdezi az orvost a politikust játszó Bánki Gergely, hogy mégis mi a helyzet a szívével, lelkével, az orvosok nevetnek. Hogy mijével? A végére egy nyolcéves kislány lelkét operálják be a nagy politikus emberbe, aki minden kérdésre, amit feltesznek neki, úgy válaszol, mintha semmi nem változott volna, kivétel az utolsó mondata: Úgy szereti a pónilovakat.

Tehát minket is bemutatnak, hogy milyen könnyen megvezetnek minket, hogyha már újdonságot hallunk, vagy olyat, ami kicsit más, már rögvest arra szavazunk: annyira vágyunk egy jobb életre, hogy észre sem vesszük, ha hülyítenek minket. Ha hosszabb farkat és nagy vulgát és minden állampolgárnak milliárdokat ígérnek? Akkor lehajtjuk a fejünket, vagy nem is, csillogó szemekkel ódákat zengünk róluk, és megvagyunk győződve arról, hogy nekünk az jó lesz, ha ők kerülnek hatalomra, és azonnal rájuk kell szavaznunk. S az a baj, hogy szavazunk is. Örökös körforgásban élünk, hogy aztán évek múlva egy pszichológusnál beszéljük ki, hogy miért is magunkat hibáztatjuk azért, amiért anno a rosszra szavaztunk, és a mi hibánk, hogy itt tart az ország is. Önvád és öngyülölet.

A másik oldalt, a politikusokat hiúnak, magukat külön példánynak állítják be, akik azt hiszik, mindent megtehetnek úgy, ahogy nekik tetszik. Hogy még a saját anyjukat is hagyják meghalni, ha azon múlik, mert még a mentős normális kérdéseire is úgy felelnek, hogy ne találjanak rajtuk fogást, amivel akár a másnapi újság címlapján lehetnének. Üldözési-mánia? Vagy a miniszterelnök és egy polgármester elmegy egy „kommunikációs-tréningre”, ahol azt próbálják bemutatni, hogy az öööö-zés, és az össze-vissza mondott válaszok nem megoldások a sajtómunkatársainak feltett kérdésekre, de valahogy valamiért ezt a hatalmon ülök nem értik meg, s a végére az asszisztenst ki is rúgja a miniszterelnök, mert rosszat szólt. Mi pedig ott ülünk a nézőtéren, és bár nevetünk az egészen, de belül tudjuk, hogy ez mennyire valódi és igaz.

Hamar lejár az előadás ideje, én például nem akartam elhinni, hogy ennyi volt és vége. Beleveszel a gyorsaságba, mert ez a darab nem „lassú víz, partot mos” jellegű: kapkodod a szemed, a fejed, a füled, a mindened, minden másodpercre leköt, mindig van mire figyelned, kikapcsolsz magadból, hogy benne legyél. A DEKK Színház minket is belerakott, tükröt mutat úgy, hogy valójában végig neveted az egészet, és megérted a helyzet komikumát: miközben rajtuk röhögünk, ők rajtunk röhögnek. És ahogy a miniszterelnököt az sem érdekli, fia van-e vagy lánya, hogy a gyereke éppen a fél tanári kart-, és diáktársait kinyírta, hogy a végén csak annyit mondd, hogy „oldd meg, hisz te vagy az anyja”, mindezt a tanárnak, akkor így igen, náluk jön ki az, hogy nem ismernek se embert, se állatot. Mi a normális? Mi a helytelen? Tényleg olyan agyrém, ha a gyerekünk politikus szeretne lenni? Tényleg élhetünk lélek nélkül? És valójában anélkül élnek, vagy muszáj elnyomniuk magukban a lelkiismeretet, hogy ne bolonduljanak meg még jobban? Milyen egy jó politikus? És milyen egy jó állampolgár? S mikor találkozik a kettő? És a legfontosabb: képesek leszünk valaha szeretni őket? Hol rontottuk el, és ők hol rontották el?

Ezt a darabot érdemes megnézni sőt. Február tizenötödikén a Jurányiban lesz a következő előadás.

Író: Znajkay Zsófi, Egger Géza, Litkai Gergely, Mózsik Imre, Vinnai András
Rendező: Bánki Gergely
Dramaturg: Enyedi Éva
Látványtervező: Fekete Anna
Szereplők: Hay Anna, Bánki Gergely, Egger Géza, Szabó Zoltán
Rendezőasszisztens: Bordás Katinka
Produkciós vezető: Mattyasovszky Zsolnay Bálint

Szólj hozzá

kritika kultúra bemutató dumaszínház színházi előadás jurányi dekkszínház