Hagyom, hogy a gondolatok megtaláljanak, miközben a jógaszőnyegen állok, ülök, térdelek, ilyen-olyan aszanákat hozva létre, vagy legalábbis igyekszem, hogy lètrehozzam. Az össze-vissza dübörgő, túlságosan aktív, sehová sem érő gondolatok azok nincsenek, az agyam már nagyon rég kiszelektálja magának a fölösleget, lehalkítja s csendben tartja az elmém. Néha csodálkoznak, mikor azt mondom, képes vagyok a csendre, hogy nem zakatolnak a szavak bennem már-már idegesítően gyorsan és kuszán: nem tudom mikor értem el ezt az állapotot, viszont arra emlékszem, hogy nem volt egy könnyű útszakasz. De hát mi az? Minden a nehéz úton van, hogy aztán a végén ráébredjünk, valójában mindig minden egyszerű; néhanap túl magától értetődő is.

A létezésünk másban, a szeretet kinyilvánítás, a füst mögé bújás, a károsszenvedélyek, amelyek hatására úgy tűnik, mintha bátrabbak lennénk, nekem ez a jóga. A kiegyensúlyozottság egyensúlyára tesz vissza, ha nagyon elkallódnék, s higgyétek el, hajlamos vagyok rá. Hajlamos vagyok hozzáidomulni a másikhoz: a személyiségemet adom a szeretetért cserébe, aztán van, hogy néha kiderül, kicsit sem szerettek annyira, mint amennyire úgy tűnt, a vándorlómadarak nem bírják a mélységet, én meg túlszélsőséges vagyok, hogy valójában vándorló legyek.

A jóga visszaránt a Földre, ahogy én próbálom kihozni az emberekből a legjobbat. Az utolsó pár évben majdnem elfelejtkeztem erről, majd 2017 nyáron el is felejtkeztem saját magamról, kifordulva ordítottam, üvöltöttem, a szervezetem akkor mondta be a végszót, hogy elég lesz a nagy lélegzetvételnyi életből, a rosszullétekből, a megfelelésekből, a folytonos harcokból, a negatív térerőtől. Két és félévet adott nekem a tombolásra, vagy lehet hármat, de az is lehet, az előtte való négy év volt az előjáték, a csendes némaságban megszunnyadó vérengzés. Túlságosan gyorsan kerültem bele az egyikből a másikba, s csak most fogom fel, mennyire próbáltam Ő lenni magam helyett. Ott elvesztettem a darabjaimat, újjáépítésnek még csak az elején jártam, mikor megjelentél, s melléd, beléd vitt a sodrás. Két és félév, maradjunk ennyinél, ennyit kaptam a sorstól, hogy kitomboljam magam, hogy felfedezzek mindent, mindenkit, hogy levigyen, rugdosson, pofon vágjon, hogy aztán újra rátegyen az útra.  Kellettél, hogy berántson az őrület, az ördögi én, a megtanulás az ösztön szabadjára engedésére és kezelésére, amit nem értettem s piszkosul szarul tettem amblokk, én szeretek kontrollálni, hogy közben mégis vannak szabadterek. A jógaszőnyegen megtanulod, hogy az is te vagy, amikor hibázol: hogy akkor leszel hiteles ember, ha mindent beleadsz, bármit is teszel. Lázadás, ivás, szex, játszás, kiélvezni a hirtelen rájövésre, hogy Nő vagy, emlékszel, hogy nevettél azon, hogy természeti fűfélének hívtam?, önmagamat kerestem a rombolás után, mert pont az építkezés alapjánál találkoztunk. Sérülékeny voltam, formálható és olyan, aki úgy érzi bármit megtehet, mert valójában már nincs vesztenivalója. És tudod, nem is volt, ahogy igazából sosem kéne arra gondolni, hogy félnivalója lenne az embernek. Formáltál egészen addig, amíg mást nem kellett formálni. Amikor az összezuhanásom végén, amit te szégyelltél, bár ha állítólag a legfontosabb voltam, hogyan is szégyellhetted a legrosszabbamat? Én nem szégyellek. Én nem szégyellek semmit sem. Tényleg ott mutatkozik meg a barátság hamissága vagy igazsága, ahol a legjobban kéne a tisztaság. Nagyon sokáig azt mondtam neki, hogy a jobbik énem, és sosem értette. Azért volt az, mert segített építkezni. De ő nem hagyta, hogy nála segítsek építsek.

Mikor a jógaszőnyegre állok, mégjobban kikapcsol az elme. Fehérvászon lesz, amiért a festők van, hogy ölni tudnának. Van, hogy néha magamra kell szólnom, hogy 'hé ti odabent bennem, ne most kavargassátok a mondatokat, hallgassatok', s akkor erősen fordulok a csend felé.

Hagyom, hogy a fontos, belső èrzésű gondolatok kerüljenek a felszínre, hogy szabad utat kapjanak, hogy kinyilatkoztassák saját magukat nekem, hogy aztán jól átrágjam, vagy netalántán le is írjam. E cikk cimét is egy ilyen pillanatban kaptam. Egy mondatonként jönnek hozzám a lényegek, hogy aztán utána újra a levegővètelre figyeljek, ki- és be, be- és ki, arra a mozdulatra, ahogy a tüdőm emelkedik, ahogy a szívem egyre gyorsabban ver, hogy. A jóga az élet másodperceire tanít.

Ez a mondat, a cikk címe, akkor jött, mikor volt egy kapcsolat, ami szerteágazott, nem akkor és ott, csupán akkor égtem benne még 400 fokon, aminek a végét már két és féle láttam. Azt mondta, irigy vagyok a boldogságára, hogy sosem érdekelt a nagyszerelme, csak akkor nem mondtam volna, hogy ugorjon, hogy csinálja, mert jó lesz, mert jók lesznek együtt. Elfelejtett ismerni, elfelejtette azt, akit formált, talán mert talált valakit, akiben annyira sem biztos, mint önmagában, vagy azokba, akik körülvették, s így belemenekült egy szerelembe úgy, hogy elvágta a zsinórt a múlthoz. Most már biztos lehet benne, hiszen mi nem vagyunk; és ez adja meg a boldogságát, és tudodjól, hogy csak ez számít: A boldogságod, és az, hogy 10 év után is csöröghet a telefon hajnali háromkor, mert ott leszek. Akármit is hittél el. Olyan volt, aki csak a tényeket ismerte: nem értette és nem érdekelte, hogy abba szerettem bele, amit kaptam G-től, azt, hogy kiléphetek abból az őrült-nem énből abba, aki tényleg én vagyok. Akit ő, Y viszont sosem szeretett. Mások lettek fontosabbak magunknál, fájt a jelenlèt mindkettőnknek, és ekkor, a jógaszőnyegen állva, tudat alatt is példák jöttek az elmémbe, példák olyan emberekről, akik társaságában úgy éreztem magam,mint jóga közben, csupán ez még ezelőtt eszembe sem jutott. Azóta már ki is mondtam a másik félnek, G-nek például. Azóta már kiélvezem a nyugodtság zálogát, a félelem megszűnését. Azt mondják, én nem félek semmitől. S nem tudom mikor lettem ilyen, én még emlékszem, hogy volt, mikor rettegtem, mikor a Kabbala volt az út, a jóga pedig a kiindulás valamiből, ami abba tett, amit sosem bírtam elviselni: a kötöttségeket. S mégis, mintha mindig ez lettem volna, aki, a letisztultság, a tökéletlen tökéletességre törekvős, már-már naivan optimista, szeretetcsempés és egyensúlyfüggő, aki sokat kérdez, és aki azt mondja neked, addig örülj, amíg aggódom. Aki nem adja fel soha, és aki ha kell, reggel ötre állítja az órát, hogy jó reggeltet kívánjon, ha úgy érzi, szükség van erre ahhoz, hogy bízzanak benne.

Olyan legyél egy kapcsolatban, mint jóga közben. Nem félni, hogy elrontod, nem szégyellni, ha rossz, hagyni a csendet és a szemekbe nézni, kimondani az összes érzelmet és gondolatot, csak lélegezni, miközben ott vagy. Miért felejtünk el mi emberek pont arra fókuszálni, ami az életünk főmozgatórugója? A légzés.